Hello!

A fogyasztók számára értékes áruk vagy szolgáltatások sokszor olyan helyen találhatóak, ahol korlátozott a parkolás vagy éppen sokan vannak az üzletben vagy sietős a dolgunk és nincs időnk kivárni, míg sorra kerülünk...

Digitális kultúra fejlesztésével párhuzamosan egyre nagyobb igény mutatkozik a kényelmi szolgáltatások iránt, melyek időmegtakarítást eredményeznek a felhasználók számára. A mobilfizetés népszerűségének növekedésével az instant vásárlási szokások még inkább kiszolgálhatóvá válnak, a boltoknak mielőbb - úgy ahogy kezdetben weboldalakat, majd Facebook oldalakat kellett létrehozniuk – be kell kapcsolódniuk a mobilfizetési lehetőségek adta vérkeringésbe.

Ma az okostelefonok térhódításával, készülékek online kapcsolatával és helymeghatározási képességével könnyedén megvalósítható a vásárlók személyes és maximálisan az igényekhez igazodó kiszolgálásának lehetősége. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy egy új fogalom, a közösségi gazdaság (sharing economy) is megjelent az életünkben.

Ma már az utazásunkat, a bevásárlást, de még a nyaralásunkat is megszervezhetjük egy-egy közösségen keresztül, a felmérések szerint pedig ezt idehaza is egyre többen használják.